Bevezető

2008. november 7-9. között kerül sor a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson, HÁRIT szervezésében, a FITT - Fiatal Tanácsosok Találkozójára.

A Háromszéki Ifjúsági Tanács egyik fő célja a megye fejlesztése azokkal az eszközökkel amelyek egy nonprofit szervezetnek rendelkezésre állnak. Célunk ugyanakkor egy erős Háromszéki Ifjúsági Háló kialakítása, melyben a fiatalok, ifjúsági szervezetek a maguk módján hozzájárulhatnak a településük fejlesztéséhez, kiegészítve a helyi önkormányzat munkáját.

Tervezett találkozásaink, tanácskozásaink során érinteni fogjuk az önkormányzatok munkájába való hatékony tevékenykedés módszereit, lehetőségeit, de ugyanakkor a civil szféra előnyeit és lehetőségei a helyi közösség fejlesztésében.

A FITT program nyitott minden 36.ik évét be nem töltött fiatal tanácsos részére függetlenül a politikai irányultságára, hiszen a fent említett célok közösek.

A konferencia ideje alatt a résztvevőknek szállás és étkezés bíztosítva.

Bővebb informáciokért:
  • Gáj Nándor - 0743/694-476
  • Demeter Ferenc - 0744/677-131
Bejelentkezett résztvevők november 5.-ig:
  1. Akácsos Zsolt – Bölön
  2. Bagoly Antónia – Barátos
  3. Csákány Attila – Gelence
  4. Csiki András – Barátos
  5. Csősz Ferenc – Réty
  6. Deák József – Bereck
  7. Demeter Ferenc – Mikóújfalu
  8. Fodor Imre – Illyefalva
  9. Jakab Csaba – Illyefalva
  10. Kerestély Csaba – Barátos
  11. Kiss Attila József – Barátos
  12. Kocsis Anikó – Gelence
  13. Kopacz Levente-Benedek – Kovászna
  14. Nagy Balázs – Kézdiszentlélek
  15. Orbán Miklós – Illyefalva
  16. Tánczos Ferenc-Szabolcs – Barátos
  17. Bihari Edömér - Nagyajta
  18. Sorbán György - Maksa
  19. Bartha Botond - Nagyajta
  20. Karacsi Barna - Kézdiszentlélek 
  21. Gondos Mihály - Ozsdola
  22. Bálint Zoltán - Árkos
  23. Szabó Anna-Mária - Uzon
  24. Szakács Csaba - Nagyborosnyó
  25. Farkas Erzsébet Eszter - Nagybacon
  26. Bokor Ferenc - Kézdiszentkereszt
  27. Ambarus Alpár - Kökös
  28. Bartók Ottó - Dálnok
  29. Nyircs András - Dálnok
  30. ifj. Márton László - Dálnok
  31. Csáki Attila - Árkos
  32. Incze Lajos - Árkos
  33. Biró András - Kézdivásárhely